Szállítmányozás

Mind veszélyes, mind nem veszélyes hulladékok esetében szállítóeszközeink és járműveink a hulladékfajták teljes skálájának szállítását lehetővé teszik. Járműparkunk egymással kompatibilis gépjárművekből épül fel, amelyeknek köszönhetően nagy biztonsággal és gördülékenyen tudjuk ügyfeleinket kiszolgálni.

Járműveink kíváló műszaki állapottal rendelkeznek, szállítást végző szakembereink pedig kiemelkedő szakmai felkészültséggel és több éves tapasztalattal látják el rájuk bízott feladatokat. Egyedi ügyféligényekhez igazodva segítjük a gyűjtési folyamat hatékony, gazdaságos, jogszabályi előírásoknak való megfelelését. Gyűjtőedények széles skálája áll rendelkezésre, hogy ügyfeleink minden igényét kielégíthessük. (IBC-k, konténerek, BIGBOX-ok)

ADR tanácsadónk: Szabó János (06 20 430 9180)

Tartányos gépjárművek

A folyékony veszélyes- és nem veszélyes hulladékok valamint kommunális szennyvíz szállítására 5m3-től a 25 m3-es méretig rendelkezünk tartányjárművekkel.

Veszélyes hulladékokat jellemzően 9-es áruosztálynak megfelelő olajjal szennyezett vizeket, emulziókat, híg olajos iszapokat és fáradt olajat szállítunk, de rendelkezünk 8-as osztályú tömény lúg- és sav szállítására is megfelelő tartányjárművel.

Járműveinkkel akár 10-15 méteres mélységből és akár 25-30 méteres távolságból is képesek vagyunk felszívni a folyékony hulladékot. Járműveink segítségével ipari takarítási munkákhoz lehetőségünk van nagyobb mennyiségű mosóvizet is szállítani.

5 m3-es tartányos
5 m3-es tartányos

Ideális megoldás kis mennyiségű, vagy kis távolságú szállítási feladatok elvégzésére, telephelyeken belüli szállításra.

10 m3-es tartányos
10 m3-es tartányos
Gazdaságos megoldás hosszabb távolságra való szállításra. Vákuumszivattyús tartányautó a nagyobb mennyiségű ipari anyagok elszállítására.
25 m3-es tartányos
25 m3-es tartányos

Ipari partnereink számára előnyös és gazdaságos megoldás, folyékony és híg iszapállagú hulladék nagy távolságra szállításában.

Tartányos felépítmény
Tartányos felépítmény
Kompakt megoldás, igény esetén kihelyezhető tartány is lehet. Kölcséghatékony, akár konténerrel vagy platós felépítménnyel is szállítható.

Ömlesztettáru szállítás

Konténeres járműveinkkel egyaránt tudunk veszélyes és nem veszélyes hulladékokat szállítani. Lehetőség van a konténerek kihelyezésére, mely kiváló megoldás a kármentesítési folyamat során.

Konténereink jelentős része ADR minősítéssel is rendelkezik a veszélyes hulladékok szállítására.

A fém hulladéktól, az építési, bontási törmeléken át a veszélyes hulladékok, olajos és egyéb ipari szennyvízkezelőkben keletkező iszapokon át, a csomágolási hulladékokig minden fajta hulladéktípusra tudunk konténert biztosítani.

A folyamatos üzemben működő vállalatok esetében a napi szintű gyűjtésre is van lehetőség. Cserekonténerrel garantáljuk a termelés folyamatosságát.

Láncos konténerek
Láncos konténerek

4-10 m3 mennyiségű sitt, veszélyes és nem veszélyes hulladék szállítására, akár kihelyezésre is.

Multiliftes konténerek
Multiliftes konténerek
Nagyobb térfogatú, 17-30 m3 mennyiségű hulladékok szállítására alkalmas, akár ipari környezetben.
Billencs szerelvény
Billencs szerelvény
Ideális megoldás nagy volumenű munkálatoknál földszerű vagy egyéb szilárd hulladékok elszállítására.
Konténeres szerelvény
Konténeres szerelvény

Költséghatékony megoldás. Több multiliftes- vagy láncos konténer egyidejű szállítására alkalmas.

 

Küldemény darabos

Gépjármű parkunk szinte minden méretű áru szállítására alkalmas. Küldeménydarabos hulladékszállítás során a különböző fajta göngyölegeket igény esetén biztosítjuk partnereinknek, akár egyedi kivitelben is.

ADR-es szállítás esetében a göngyölegek minden esetben ADR minősítéssel rendelkeznek. Gépjárműveink között kompakt kisteherautók, zárt rakterű dobozos 3,5 tonnás járművek, 10 tonna hasznos teherbírású emelőhátfallal szerelt járművek és függönyponyvás nyerges szerelvények is megtalálhatók.

Küldeménydarabos szállításnál segítséget nyújtunk partnereinknek a megfelelő címkézésben, bárcázásban, hulladék előkészítésben és a szállítás során a rakodási feladatokban.

Kompakt kisteherautó
Kompakt kisteherautó
Főként terepszemlére és mintavételezésre, valamint mintaszállításra alkalmas.
Dobozos kisteherautó
Dobozos kisteherautó
Kis volumenű és súlyú, darabos küldemény szállítására javasolt 3.5 tonnáig.
Emelőhátfalas teherautó
Emelőhátfalas teherautó
Praktikusan pakolható, 14-18 raklapot szállíthat, könnyű anyagmozgatás, szűkebb helyeken is alkalmazható.
Nyerges szerelvény
Nyerges szerelvény
Nagyobb volumennél fajlagosan olcsóbb fuvarozási költséget kínál, akár 32 raklap szállítására is alkalmas.

Egyéb fuvarozási feladatok

Rövid szállítási határidővel vállalunk belföldi fuvarozást. Korszerű, minden igényt kielégítő, saját járműparkunkkal állunk rendelkezésre és komplex logisztikai szolgáltatást biztosítunk ügyfeleink igényeihez alkalmazkodva. Gépjárműveink EURO 5-ös és EURO 6-os környezetvédelmi besorolásúak.